Sajnos a jukkámat túlöntöztem. Amennyire tudtam szárítottam a földjét, de kókadtak maradtak a levelei (képet küldtem róla). A törzse nem, de a levelek tövei megpuhultak. Ha levágom a leveleket, újra hajthat? Van még valami remény, hogy megmentsem? (04:39 | Agroforum)
Agrár
Ezért ne együnk túl sok gyümölcsöt
Habár a gyümölcsfogyasztás az egészséges életmód egyik alappillére, ezt sem szabad túlzásba vinni. (04:04 | MagyarMezogazdasag)
Ez a gyümölcs segít, hogy megúszd az influenzát és a náthát!
A körte az egyik legfinomabb fegyver az influenzával szemben! (Tegnap | Agroinform)
Egy 16 éves fiú éjjel kivágta a világ egyik leghíresebb fáját
Anglia ikonikus fáját, a 300 éves platánt az év fájának is választották már, és világhírű filmben is szerepelt. (Tegnap | Agroinform)
Szabó Lajos: A jövőnk a talpunk alatt van
Az Év Szántóföldi gazdálkodója díjat 2017-ben Szabó Lajos, a Hódmezővásárhely központtal működő Hódagró Zrt vezetője nyerte el. A díj a szakember számára komoly megbecsülést jelent, melynek értékét a kollégák elismerése adja. Pozitív fejleményként éli meg, hogy az ismertsége országosra nőtt azóta, s... (Tegnap | Agrotrend)
Pályázati menetrend készül
Szerencsés találkozás, hogy időben és térben egyszerre rendezték idén a KÁN Egyetemi Napokat és az Állattenyésztők Napját. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Raktárban várakozik a bió tönkölybúza
Izsó Lajos 2005-ben kezdte el az ökológiai alapú gazdálkodást, mára 514 hektáron termel a Békés vármegyei Csárdaszállás környékén található birtokán. A növényvédő szakmérnöki képzést szerző agrár-közgazdász kezdettől vonzódott a természetközeli termeléshez, ezért is döntött az ökogazdálkodás mellett... (Tegnap | Agrotrend)
Zöldségtermesztés a változó klímában
A zöldségféléket termesztjük a legkisebb felületen, mégis alapvető élelmiszernövények, és integráns részét képezik az agráriumnak. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Igaz-e, hogy mindenki azt tehet a földjével, amit akar?
Óriási viták a regeneratív gazdálkodásról és a szántás elhagyásáról. (Tegnap | Agroinform)
Év végén minden mezőgazdasági szereplőnek el kell gondolkodni azon, hogy hogyan tovább
Takács Attilát, a Hechta Kft. ügyvezetőjét kérdeztük az idei év nehézségeiről és a kilátásokról. (Tegnap | Agroinform)
Nagy gond a foltosszárnyú muslica elleni védekezés
Konzorciumi kutatás zárórendezvényén számoltak be a foltosszárnyú muslica hazai károsításával és megfigyelésével kapcsolatos eredményekről a MATE Kertészettudományi Intézet érdi telephelyén. Gyümölcsösben és szőlőben vizsgálták a kártevőt. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Babati Zoltán: ellehetetlenül a húsipari cégek helyzete
Babati Zoltán 1967-től kezdve dolgozik a húsiparban, számos szakmai díj mellett 2017-ben elnyerte az Év Élelmiszeriparosa díjat is, melyet komoly szakmai elismerésnek tart. A Babati és Társa Kft ügyvezetőjeként 160 embert foglalkoztat, 20 ezer nm-es telephelyen akár napi 10 tonna húskészítmény előál... (Tegnap | Agrotrend)
Időjárás: Megérkezik a hidegfront. Kapunk csapadékot?
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 14 fok között várható. (Tegnap | Agroinform)
A Genezis Trans 15 új Mercedes-Benz nyergesvontatóba ruházott be
A megrendelt járművek a legújabb, 5. szériás Actros járműcsalád tagjai. (Tegnap | Agroinform)
1500 illegálisan tartott csirkének kellett pusztulnia
Az állattartó az állatok származását semmilyen dokumentummal nem tudta igazolni. (Tegnap | Agroinform)
Mit, hogyan és főként: miből? Haltakarmányozási körkép a KÁN-on
Bár a rovar alapú fehérje kétségkívül nagy jövő előtt áll a takarmányozásban, valószínűleg nem a haltermelésben fog az elsők közt hasznosulni, hanem a jóval fizetőképesebb, és kevésbé árérzékeny petfood piacon. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Csökkentenéd a szántóföldi termelés költségeit? Ezekre figyelj!
Közös érdekünk, hogy minél nagyobb területen folytassunk regeneratív gazdálkodást. (Tegnap | Agroinform)
Planet expo januárban indul a kötelező visszaváltási rendszer
Januárban indul a kötelező visszaváltási rendszer a meghatározott űrtartalmú fém, üveg és műanyag palackokra és dobozokra, a fogyasztóbarát megoldást a koncessziós társaság működteti majd a gyártók és kereskedők együttműködésével - mondta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és k... (Tegnap | Agrotrend)
Vizelet alapú biostimulánsokkal árasztják el Európát
A Toopi Organics 16 millió eurót kapott arra, hogy a jövő technológiájának tartott fejlesztésével az európai agrárpiacokat vizelet alapú biostimulánsokkal árassza el. (Tegnap | Agroforum)
Madármegfigyelésre fel!
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ezen a hétvégén rendezi meg a 31. Európai Madármegfigyelő Napokat. A program 17 vármegyében, Budapesten 51 helyszínen várja az érdeklődőket. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Visszatér a visszaváltási díj! Mutatjuk, mennyi lesz
Az egyutas és a többutas termékcsomagolásokra is egységes lesz a díj. (Tegnap | Agroinform)
Miért van bajban a magyar mezőgazdaság? Így látják a gazdák!
Van, aki szerint az integráció segítene. (Tegnap | Agroinform)
Sokan felhagyhatnak a szőlőtermesztéssel
A felvásárlási árak nem követik a termelés jelentős költségnövekedését. (Tegnap | Agroinform)
Ez nem munka, ez nem hivatás, ez az életünk
Amíg egy átlagos európai több mint 70 kilogramm húst és több mint 430 liter tejterméket fogyaszt évente, addig szükség van azokra, akik ezeket előállítják. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Batáta szakmai nap Ásotthalom
A batátatermesztés gyakorlati megoldásai és szakmai újdonságai. (Tegnap | Agroinform)
Tartós békére van szükség a mezőgazdaságban
A mezőgazdaság az elmúlt években "nagyon intenzív támadásokat kapott" Brüsszelben, amely háromnegyed évvel az európai parlamenti választások előtt tűzszünetet ajánlott a magyar és az európai agráriumnak, de nem tűzszünetre, hanem tartós békére, kiszámítható működési környezetre, szakmaiságra, valami... (Tegnap | Agrotrend)
Hatékony és strapabíró abroncsok traktorokhoz, munkagépekhez, pótkocsikhoz
Új és egyedi hibrid gumiabroncs, új sorozat és nemzetközi szakértői csapat ezekkel jelentkezik a Yokohama Off-Highway Tires az idei Agritechnica mezőgazdasági szakkiállításon. (Tegnap | Agroforum)
Hernádi Zsolt: az ipari forradalom óta még nem sikerült egyetlen energiahordozót sem kiváltani
A Mol elnök-vezérigazgatója a Planet Expón beszélt az új hulladékgazdálkodási rendszerről és a megújuló energiáról. (Tegnap | Agroinform)
Megvannak az utolsó próbaszüret eredményei Tokajból: erős a szemtöppedés, sok a madár- és rovarkártevő
Elkövetkezett a Tokaji Kutatóintézet által szervezett utolsó 2023-as próbaszüret eredményeinek a közlése. Az előző hét csapadékos és hűvösebb időjárást hozott. (Tegnap | Magro)
Javítják a levegő minőségét a városi parkok
Nem csak az erdőterületek növelése érdekében van szükség még több fára, a fák, cserjék telepítésére városi környezetben is nagy szükség lenne. A parkok, fasorok komoly hatással vannak a nagyvárosok klímájára: amellett, hogy segítenek megtisztítani a levegőt, az ott élők mindennapi komfortérzetét is ... (Tegnap | Agrotrend)
Állatok Világnapi kópéságok a kifutókban
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelye, a Körösvölgyi Állatpark, idén is különleges programmal készül az Állatok Világnapjára. A park lakóit ezen a napon speciális meglepetésekkel, ínyenc csemegékkel ajándékozzuk meg a programon résztvevő érdeklődők jelenlétében és közösen fig... (Tegnap | Agrotrend)
A tavalyi szőlőtermés harminc százalékát tudják csak leszüretelni a bükki borvidéken
A bükki borvidék egyik meghatározó termőterülete a Nyékládházáról megközelíthető szőlőhegy, amelynek dűlői Mályitól egészen Bükkaranyosig tartanak. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Ópusztaszer a magyar sors és örökség szimbóluma
Ópusztaszer a magyar sors és magyar örökség szimbóluma - jelentette ki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár pénteken az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark felújított rotundájának átadásán. Nagy János az uniós támogatással megvalósult, egymilliárd forintos költségvetésű energetikai korsz... (Tegnap | Agrotrend)
Környezetvédelmi Kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben
A legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter világossá tette azt, hogy egyetlen gyár miatt született a rendelet, a Dunaferr megmentéséhez van erre szükség. A Kormány 432/2023. (IX. 21.) a környezetvédelmi hatósági szerződésről szóló Kormányrendelete szerint a veszél... (Tegnap | Agrotrend)
Nemzeti Vágta A hétvégén Szilvásváradon minden a lovakról szól
Idén a Nemzeti Vágta döntőjét a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban tartják, amely Közép-Európa egyik legmodernebb lovas létesítménye. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Küzdenek a tojástermelők is, ezer sebből vérzik az ágazat
Ambivalens helyzetben a gazdák. (Tegnap | Agroinform)
Elsőre hajmeresztő ötlet a vízhiány kezelésére. Vagy mégsem?
Új vízkészletek felé kell fordulni a jövőben, és a tisztított szennyvíz lehet az egyik kulcselem. (Tegnap | Agroinform)
Kertbarát programajánló
Aki az őszi lombszínek miatt szeretné felkeresni valamelyik arborétumot vagy botanikus kertet, az egyelőre még várjon; de bőven van egyéb érdekesség is. A hétvégére ajánlunk hármat, az ország három pontjáról. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Fákat ültetnek a jövő generációjának
Új hagyományt indítottak útjára a kis baranyai városban. A faültetés hagyományának megteremtésével minden esztendőben tisztelegni kívánunk városunk ifjú polgárai előtt. Idén is szeretnénk kifejezni, hogy figyelemmel kísérjük a jövő generációját, írta közösségi oldalán Bogyayné Gál Tünde, a város pol... (Tegnap | Agrotrend)
Nyúltakarmányozástól a szaporításig mindenről szó esett
A nyúlágazat fejlesztése és az állatjóléti normák kidolgozása kiemelt cél a következő időszakban. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Eldőlt a hatósági áras tűzifa sorsa, sokaknak lesz drágább a téli fűtés
Április 15-én szüntették meg a hatósági áras tűzifaprogramot Magyarországon. A fűtési szezon közeledtével felmerült a kérdés, hogy idén télen folytatódik-e. Nem érkezett jó hír ezzel kapcsolatban. (Tegnap | Agroforum)
Kukorica labirintusban járhattuk be a KWS Innovation Farm rendezvényt
A labirintusban sétálva néztük végig az érdekes kísérleteket. (Tegnap | Agroinform)
Emelkedett az alma felvásárlási ára és a termés is jónak ígérkezik
A tavalyi, aszályos évben elértnek csaknem a duplája lesz az almatermés. (Tegnap | Agroinform)
Meg lehet védeni a szamócát a levéltetvektől tisztán biológiai módszerekkel
Az eljárás 2022-ben Green Tech innovációs elismerést nyert. (Tegnap | Agroinform)
Borkóstolóval várnak minden érdeklődőt a hétvégén Bács-Kiskunban
Szombat délután a Császártöltési Pincesorokért Egyesület szüretzáró borkóstolót rendez 15 órától a Főkáptalan pincesoron. Hét pincészet új fehérborait is meg lehet kóstolni a látogatások során. Másnap 15 órakor szüreti felvonulást tartanak a településen, amelyen közel 400 ember vesz részt. A Pincela... (Tegnap | Agrotrend)
Háromhetes csúcshoz közelít a kukorica ára
A piacok arra várnak, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) pénteken negyedéves gabonakészlet-adatokat adjon ki. (Tegnap | Agroforum)
Szombaton kései szüretet és borünnepet rendeznek Páhiban
Negyedik alkalommal szervezi meg a helyi gazdakör a több száz embert megmozgató eseményt. A becslések szerint az 1200 lelket számláló közösség minden negyedik tagja részt vesz az eseményen, amely reggel hétkor kezdődik. Pecznyik Béla, a félszáz tagot számláló gazdakör elnöke elmondta, hogy 200 tojás... (Tegnap | Agrotrend)
A szenzor szeme hizlalja a jószágot
Hazánk alkotmányban rögzített GMO-mentessége miatt a precíziós technológiák alkalmazása lehet a jövőben a gazdaságos állattartás záloga. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Újabb szuperprémium The Macallan whiskykkel bővül a Coca-Cola HBC portfóliója
Az első töltésű dominánsan európai sherry tölgyfahordókban 12, 18, illetve 25 évig érlelt whiskyk a The Macallan jellegzetes ízvilágát, kiemelkedő minőségét hozzák el a fogyasztók számára. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Pályázat segítségével bővült az Igmándi Sajtműhely eszközparkja
Sikeres pályázattal fejlesztett a Komárom-Esztergom vármegyében, Nagyigmándon működő Igmándi Sajtműhely. A Vidékfejlesztési Program támogatását nyerték el. (Tegnap | Magro)
A Kincstárnál lehet fennakadás az ügyintézésben, mutatjuk mikor
A Kincstár elektronikus felületei 2023. október 2. és 2023. október 16. között csak korlátozottan érhetőek el. (Tegnap | Agroinform)
KÁN Egyetemi Napok 2023
A KÁN Egyetemi Napokon továbbra is nagy hangsúlyt kapnak a tenyészállatok. (Tegnap | Agroinform)
Egyre nagyobb veszélyt jelent az aranysakál
Ahol megjelenik, rögtön el kell kezdeni irtani. (Tegnap | Agroinform)
Fotópályázat a Balatonról
"A Balaton illata" című fotópályázatra várják amatőr és profi fotósok pályamunkáit 2023 október 8-áig. A Pályamunkákat a Balatoni Értékmentés facebook csoportba kell feltölteni #Balatonillata hashtaggel. Fejenként maximum 10 képpel lehet indulni és ezeket külön-külön posztban közzétenni. A szakmai z... (Tegnap | Agrotrend)
Az agrártámogatások előlegfizetése már októberben elindul
Az agrártámogatások uniós feltételeinek változása és a piaci nehézségek közepette felértékelődik minden pénzügyi segítség, így az előlegfizetés feltételeinek megteremtése után október 16-án idén is megkezdődik a közvetlen támogatások, valamint egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizeté... (Tegnap | Agrotrend)
Feleannyi vetőmag: repce precíziós vetése Amazone Preceával
Erős szerkezet, könnyű átállítás, precíziós mag- és műtrágya-kijuttatás: nagyon elégedettek Szentesen az Amazone Preceával. (Tegnap | Gépmax)
Virágzik az őszi kikerics Zala vármegyében
Virágzó őszi kikericseket (Colchicum autumnale) fotózott Zalaszentmiklós közelében az MTI fotója, Varga György. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Még ma is kapunk egy kicsit a nyárból
A pára- és ködfoltok (legkésőbb délelőtti) feloszlását követően többnyire derült, napos időre van kilátás. Csapadék nem lesz. A légmozgás mérsékelt marad, csak Sopronnál fordulhatnak elő időnként élénk széllökések déli irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. Késő esté... (Tegnap | Agrotrend)
Készül a gyár: feldolgozott baromfitrágya javíthatja a magyar földek talajminőségét
A Master Good cégcsoport baromfitrágyát dolgoz fel és alakítja a Bio-Fer névre keresztelt termékké. Európa legnagyobb szerves trágya üzemét hozzák létre. (Tegnap | Magro)
Tudd meg, mi történik, ha ma dörög az ég!
Te tudod, mi lesz akkor, ha ma dörög az ég? (Tegnap | Agroinform)
A kínálkozó lehetőségekkel a magyar gazdáknak kell élni
Az Állattenyésztők Napja alkalmából készült interjúnkban Zászlós Tiborral, a MÁSZ elnökével egyebek mellett arra keressük a választ, hogy vajon igazuk lesz-e azoknak, akik tavasszal úgy látták, 2023 az állattenyésztés éve lesz. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Rögös lesz az út a klímasemlegességig (3. rész)
Az EU tervezett nettó nulla CO2-kibocsátását, a körforgásos gazdálkodást és a kiterjesztett gyártói felelősség rendszerét mutatják be. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Szelídgesztenye és vadgesztenye
Rokonok? Hasonlóan néznek ki? Hasonló a felhasználásuk? Miért kapták ugyanazt a nevet? Hogyan különböztethetjük meg őket? (Tegnap | Agroforum)
A Wernher munkaeszközök nehéz körülmények között is megállják a helyüket
Igazán jó eredmény hatékony, precíz, tartós munkaeszközökkel érhető el: a Wernher munkaeszközökben mindezt megtaláltuk. (Tegnap | Gépmax)
Időjárás: Csavarni kellene a felhőkből az esőt
Egy hidegfront keskeny, szakadozott felhőzete vonul át felettünk. (Tegnap | Agroinform)
A valaha volt legpusztítóbb erdőtűzszezon vár az ausztrál tűzoltókra
Önkéntes tűzoltók néznek szembe a Fekete Nyár óta tapasztalt legpusztítóbb erdőtűzszezonnal Ausztráliában. (Tegnap | MagyarMezogazdasag)
Mitől lesz fekete a dió lehullott termése?
Tudnának tájékoztatást adni arról, hogy mitől lehetnek feketék a dió lehullott termései? (Tegnap | Agroforum)
Ezzel a 2 növénnyel varázslatos lesz a kerted ősszel! Ne maradj le róluk!
A kínai lilabogyó és a húsos som csodálatossá fogja tenni a kerted ősszel! (Csü. | Agroinform)
A fenntarthatóság elsősorban nem technológia kérdése szerves trágyázás szántás nélkül
Inkább a tudás az, amire szükség van ahhoz, hogy fenntarthatóan, mégis profittal gazdálkodjunk. (Csü. | Agroinform)
Ellenállnak a legveszélyesebb betegségeknek
A törzsfejlődés során számos vad gyümölcs kifejlesztett ellenálló képességet egy-egy kórokozóval szemben, amivel a leggyakrabban találkozott. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
Egy évig ezeket a borokat isszák az Országházban
187 palackból választották ki az Országház Bora verseny idei győzteseit. (Csü. | Agroinform)
Pannonia Bio: ha kukorica helyett mást termesztenek a gazdák, nőhet az exportkitettség
Interjú a Pannonia Bio Zrt. kereskedelmi igazgatójával, Lengyel Zsolttal. (Csü. | Agroinform)
Vigyázat! Makrofominás megbetegedés a kukoricában
A kukorica szártörése nem ismeretlen jelenség a kukoricatermesztők számára, különösen nem az a tenyészidőszak végéhez közeledve. Az okokat ismerjük, azonban e mögött akár egy olyan gombabetegség is állhat, amelyre ebben a kultúrában talán nem is számítanánk. (Csü. | Agroforum)
Időjárás: Eddig tartott a nyárias ősz? Mutatjuk, mikor érkezik a lehűlés és az eső
Már szombaton is érkezik egy hidegfront, de gyorsan követi egy erősebb. (Csü. | Agroinform)
6 milliárdos pályázat indul technológiaváltásra az élelmiszeripari beszállítóknak
Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium ismertette a részleteket. (Csü. | Agroinform)
Befektetőkre várnak az almatermesztők
Libanonban még mindig a kisüzemi mezőgazdaság jellemző, annak ellenére, hogy az ország adottságai kedvezők, jó a klíma és termékeny a talaj, ám a kertészeti ágazat fejlesztéséhez több hazai és külföldi befektetőre lenne szükség. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
Támogatás az élelmiszeripari beszállító vállalkozások fejlesztésére
Hatmilliárd forint keretösszegű pályázatot írt ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szeptember 28-án, amely az élelmiszeripari beszállító vállalkozások technológiaváltását teszi lehetővé. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
Végtelenül precíz és takarékos műtrágya-kijuttatást tesz lehetővé az Amazone díjazott fejlesztése
Az Amazon fejlesztése megelőzi a túl- vagy alultrágyázott területek kialakulását, valamint azt, hogy kanyarodás közben a tábla határán kívülre jusson a műtrágya. (Csü. | Agroforum)
Hagymapiac: mélypont után fellendülés?
Az időjárás kiszámíthatatlansága okozhat még meglepetéseket. (Csü. | Agroinform)
Ismét megéri a cukorrépát termeszteni idehaza?
Megszűnt a cukor túlkínálat idehaza, így emelkedett a cukorrépa felvásárlási ára és a termőterület nagysága is. Európában is hasonló folyamatok játszódtak le, ami azt is jelenti, hogy a nyomott árak helyett a piaci viszonyokra és költségekre épülő valós árak alakultak ki, így a cukorrépa ára magasab... (Csü. | Agrotrend)
Erre még nem volt példa: Dévaványán harmadszor is költésbe kezdett egy ugartyúk-pár!
Az idei költési szezonban már harmadszor költött egy ugartyúk-pár a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén. A szakirodalom szerint hasonló esetre eddig még nem volt példa Magyarországon. Az ugartyúkok Európa tőlünk délebbre eső részein költenek, hazánk a költőterület északi... (Csü. | Agrotrend)
Mókuskerékben szaladnak a gazdák. Pedig van kiút!
A fenntartható mezőgazdaság a gazdák számára életbevágóan fontos. (Csü. | Agroinform)
40 éves a tartamkísérlet Debrecenben, az alapítójával, Nagy János professzorral beszélgettünk
Dr. Nagy János, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar professor emeritusa beszélt a tartamkísérletek részleteiről. (Csü. | Magro)
Átadták Közép-Európa legmodernebb takarmányüzemét
Történelmi léptékű beruházásnak nevezte a tegnap átadott takarmánygyártó üzemet a Vitafort Zrt. életében Kulik Zoltán vezérigazgató. A vállalat 45 éves múltjának legnagyobb értékű fejlesztése fejeződött be ezzel, amelyre négy éve készültek, hiszen két év tervezés és két év kivitelezést követően jött... (Csü. | Agrotrend)
Mire képesek az új kemikáliák? Milyen az aszálytűrő kukorica? Búza direktvetéssel?
Kémiai, gépészeti, genetikai és digitális megoldások a fenntartható mezőgazdaságban. (Csü. | Agroinform)
Vadgesztenyelevél-aknázómoly csapdahálózat fogási adatai
Az alábbi táblázatban találják a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakmai irányításával működő vadgesztenyelevél-aknázómoly csapdahálózat fogási adatait, melyeket az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének Csalomon típusú csapdáival felvételeztek. Az adatok a közterületi növényvédelem terü... (Csü. | Agroforum)
Növényi alkímia: az örök élet növénye
Az alkimisták kutatásainak fő tématerületei az aranycsinálás, a bölcsek kövének és az örök életnek a megtalálása voltak. Ezek közül legközelebb a megoldáshoz az utóbbival jutottak, hiszen van néhány növény, mely tényleg meghosszabbíthatja az életet. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
2020 óta a legkedvezőtlenebb előrejelzések láttak napvilágot a kukoricával kapcsolatban
Az amerikai kukoricaterméssel kapcsolatos várakozásoknak a nyári kedvezőtlen időjárás után jóval a szezon eleji elképzelések alá kell esnie, de ez mégsem generált drágulást a Chicagói árutőzsdén, mivel a szakértők még mindig rekordközeli termést jósolnak. (Csü. | Magro)
2023-ban is a PENNY kapta a Kereskedelmi Nívódíjat
Idén is a PENNY Market Kft. nyerte a védjegyhasználók szavazatai alapján a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat. A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Trade magazin által alapított elismerés fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
MÜTHING A SZÁRZÚZÁS MESTERE bemutatókörút
A Güttler Magyarország bemutatójának keretében Karcagon is meg lehet tekinteni a Müthing technológiákat. (Csü. | Agroforum)
Hibák és javítások: mit láttak a műholdak a Területi Monitoring Rendszer képein?
A MÁK a nyáron kezdte el a műholdfelvételek elemzésével végzett ellenőrzéseket. A gazdák háromféle esetben kaptak értesítést a lehetséges meg nem felelésekről. (Csü. | Magro)
Hogyan juttassunk szenet a talajba?
A válasz minden gazdálkodó számára fontos lehet. (Csü. | Agroinform)
A Corteva munkatársai kültéri bútorokat építettek a rászorulók megsegítésére
A Corteva magyarországi munkatársai a Budapest Bike Maffia civil szervezettel együttműködve, a vállalat szarvasi üzemének jóvoltából küldött raklapokból kültéri ülőbútorokat építettek a Vajdahunyad utcai hajléktalan szálló lakói számára. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
Súlyos kártevő meztelencsigafajok jelentek meg Magyarországon
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) munkatársai elsőként jelezték öt meztelencsigafaj hazai jelenlétét, vagy megerősítették a velük kapcsolatos korábbi bizonytalan adatokat. (Csü. | Agroforum)
Erdészeti termőhelyfeltárás képzés a NAK és az EÁTK szervezésében
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Erdészeti Ágazati Tudásközpont szakmai rendezvényt, képzést szervez, melynek szakmai témái között szerepel az erdészeti termőhelyfeltárási szakvélemény készítése, az Agrárklíma Döntéstámogató Rendszer működése és használata, valamint a gyakorlati termőhelyfeltár... (Csü. | Agrotrend)
OMSZ: jól lehet haladni a betakarítással, a csapadék sokat segített a repce optimális fejlődéséhez
A mostani száraz időben jól halad az őszi betakarítás, a hétvégi kiadós csapadék pedig kellően átnedvesítette a talajt a repce korai fejlődéséhez és az őszi kalászosok magágyának előkészítéséhez - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. Azt írták: a múlt hé... (Csü. | Agrotrend)
Évközi minimálbér-emelés jöhet
Nagy az egyetértés a munka frontján. (Csü. | Agroinform)
Több fát a nagyvárosokba!
Több fát a nagyvárosokba! A városi parkok javítják a levegő minőségét és élhetőbbé teszik a környezetet. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
Alacsony napraforgó- és kukoricafelvásárlási árak rontják el a Békésben arató gazdák kedvét
Tovább folyik a napraforgó és a kukorica aratása Békésben, sőt az előbbivel már csaknem végeztek a vármegyei gazdák. Az alacsony felvásárlási árak viszont nem sok örömöt tartogatnak számukra. (Csü. | Agroforum)
Szenet a talajba?
Biztosan egyre többen olvasnak különösen a klímaváltozás kapcsán - a szénmegkötés fontosságáról, így többek között a Carbon farming jelentőségéről is. Sokan már mélységében ismerik a témát, s élnek is a szénmegkötő gazdálkodás adta előnyökkel. Azonban bizonyosan vannak még néhányan, akik most próbá... (Csü. | Agrotrend)
Moldova: sokat késik a dióbetakarítás a szárazság miatt
A termelők szerint az idei, várhatóan 34 ezer tonnás diótermés minősége jobb lesz a tavalyinál - írja cikkében a FruitVeB. A Moldáv Diótermesztők Szövetségének jelentése szerint szeptember utolsó dekádjában kezdődött csak meg a korai fajták (elsősorban a Pescsanszkij és a Kazaku) betakarítása Moldov... (Csü. | Agrotrend)
Nagy István: az nem lehet, hogy a szalmabálákat erőművekben égessük el
Természetközeli mezőgazdaság Planet 2023 szakkonferencia. (Csü. | Agroinform)
Így biztosítsd a repce sikeres áttelelését!
Az őszi állománykezelés szerepe jelentős a repcetermesztésben. (Csü. | Agroinform)
Már a snüssz is vesztésre áll?
A svéd csodafegyver megosztja Brüsszelt - írják a NAK portálján. Május utolsó napján értekeztek egy rendezvényen az Európai Parlamentben a Füstmentes Európa receptje: Tanulmányok a svéd tapasztalatokról című találkozón arról, hogyan próbálja Svédország elérni a füstmentességet, mivel küszöbön áll, h... (Csü. | Agrotrend)
A korábbinál kiegyensúlyozottabb diótermés várható az idén
Jó termésben bíznak idén a hazai dióültetvényeken gazdálkodók. A múlt évi aszály után a termés mennyiségében és minőségében is jelentős előrelépés várható. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) szerint a piaci viszonyok ugyanakkor nem ilyen kedv... (Csü. | Agrotrend)
A klímaváltozás ellenében is növelhető a kukorica termésmennyisége mutatjuk, hogyan!
Az aszállyal szemben is vannak receptek. (Csü. | Agroinform)
Itt az új Fendt 600 Vario!
Új motorral és új hajtáslánccal érkezik. (Csü. | Agroinform)
Idén is átadták a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat
2023-ban is a PENNY Market Kft. nyerte a védjegyhasználók szavazatai alapján a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat. A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Trade magazin által alapított elismerés fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter. A díjat a miniszter úr képviseletében dr. Nobilis Márton Pál... (Csü. | Agrotrend)
Nagyon fellendül az európai traktorpiac a következő 5 évben
Az előrejelzések szerint jelentősen meghaladja majd az eladott új traktorok száma a 200 ezer darabot 2028-ra. Ez 5 év alatt 20 százalékos növekedést jelent. (Csü. | Magro)
A pálinka a magyar kultúra része
A pálinka nem csupán egy termék, hanem a magyar hagyomány és kultúra része jelentette ki dr. Nobilis Márton az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Konrád Manufaktúra Kft. Magyar Kamra Pálinkaház és Hűtőház átadóján, Bicskén. Az államtitkár ismertett... (Csü. | Agrotrend)
Vegyesen mozogtak a terményárak a szerdai kereskedési napon
Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, ám a takarmánybúza értéke csökkent. (Csü. | Agroforum)
Rendkívüli kormányinfót hirdettek. Milyen bejelentések jönnek?
Kövesd velünk élőben a Kormányinfót! (Csü. | Agroinform)
Közös felelősségünk a föld- és vízkészletünk megóvása
A föld- és vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodás elengedhetetlen a globális élelmezésbiztonság eléréséhez jelentette ki Nagy István agrárminiszter (Csü. | MagyarMezogazdasag)
Kiváló az idei diótermés, mégsem örülhetnek a gazdák
Kedvezőtlenek a piaci viszonyok. (Csü. | Agroinform)
Úton a fenntartható élelmiszeripar felé
A felére kell csökkenteni 2030-ra az egy főre jutó globális élelmiszer-pazarlást kiskereskedelmi és fogyasztói szinten, valamint csökkenteni kell az élelmiszer-veszteséget a termelési és ellátási láncok mentén, beleértve a betakarítás utáni veszteségeket is mondta Felkai Beáta Olga szerdán, Tapolcá... (Csü. | Agrotrend)
Közeleg a tél, visszavonulnak kaptárjaikba a háziméhek
A háziméhek a kolóniájukkal együtt telelnek át: a kaptárban csoportosulnak, és a tél végéig ott maradnak. (Csü. | Agroinform)
Románia a sertés- és sertéshús-kereskedelmi hiányának csökkentésére törekszik
Románia agrár-élelmiszeripari termékekkel kapcsolatos kereskedelmi hiánya csak fejlesztéssel csökkenthető érvel Florin Barbu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
Az AMAZONE Panterával precíz és hatékony a növényvédelem
A nagyteljesítményű AMAZONE Pantera tökéletes választás a napjainkban tapasztalható hektikus időjárási körülményekhez. (Csü. | Gépmax)
Nem búcsúzik még a parlagfűszezon 3 praktikus tipp allergiásoknak a túlélésre
Bár beköszöntött az ősz, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) friss figyelmeztetése szerint továbbra is magas a parlagfű pollenkoncentrációja. A parlagfűszezon ráadásul a korábbi évek tapasztalatai alapján akár egészen októberig eltarthat. (Csü. | Agroforum)
Új lehetőség innovátoroknak és startup vállalkozásoknak
Meghosszabbították a BASF Innovation Hub 2023 versenyének jelentkezési határidejét A BASF immár harmadik éve szervezi meg ismeretterjesztő és alapteremtő versenyét a fenntartható fejlődéssel foglalkozó startup vállalkozások és egyéni innovátorok számára. A legjobb megoldások a továbbfejlesztésükhöz ... (Csü. | Agrotrend)
Biológiai Körforgásos Gazdaság Konferencia
2023. október 12-én valósul meg A körforgásos gazdaságra történő átállás előkészítési feladatai a mezőgazdasági és zöldhulladékok esetében című, KEHOP-3.2.1-15-2021-00037 azonosítószámú projekt záróeseménye, ahol a körforgásos gazdaság neves hazai és nemzetközi szakértői is tartanak előadásokat, mag... (Csü. | Agroforum)
IV. VinÓvár
Nagyszabású boresemények Mosonmagyaróváron: ez a VinÓvár! (Csü. | Agroforum)
Eladó egy 44.000 hektáros farm 46.000 hízómarhával együtt Paraguayban
Megfelelő üzemeltetés esetén nagyon komoly éves nyereséget hozhat. (Csü. | Agroinform)
V. Országos Szőlész-Borász Konferencia
Az idei évben a hagyományokat követve rendezi meg a jubileumi, V. Országos Szőlész-Borász Konferenciát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Junibor Egyesület és a Magyar Bor Akadémia. (Csü. | Agroforum)
Marad a napos, az átlagosnál melegebb idő
A pára- és ködfoltok feloszlását követően derült, napos időre van kilátás, legfeljebb kevés fátyolfelhő fordulhat elő. Csapadék nem lesz. A szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Késő estére általában 15 és 20 fok közé hűl le a levegő, de a hide... (Csü. | Agrotrend)
Hibridkukorica-bemutató Martonvásáron
A martonvásári kukorica-fajtabemutatót szeptember 6-án tartották. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
Drónokkal védekeznének a magyar halászok a kárókatonák károkozása ellen
A kormoránok több 100 milliós kárt okoznak a tógazdaságoknak. A halászok a vadászat helyett más megoldáson gondolkodnak. Drónok riaszthatják a madarakat. (Csü. | Magro)
Ezt tedd a kerttel szeptemberben, ha bőséges termést szeretnél
Jövőre bőséges termést szeretnél? Akkor most ezt kell tenned! (Csü. | Agroinform)
Inváziós fajokból főznek egy londoni étteremben
Egy londoni étteremben a szakácsok azon vannak, hogy olyan inváziós fajokból főzzenek ételeket, mint a szürkemókus, az amerikai folyamirák, vagy épp a japánkeserűfű. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
A nedvesebb időjárás ismét előcsalta a meztelencsigákat Kertészeti növényvédelmi előrejelzés
A nedvesebb viszonyok kedveznek a meztelencsigák jelenlétének, így többek között a hullott gyümölcsből is jókorát lakmároznak. A kártevő gyérítése minden lehetséges eszközzel még most is hatásos. (Csü. | Agroforum)
Kulcsfontosságú a biológiai növényvédelem elterjedésének támogatása
A Corteva a spinosad révén évtizedek óta vezető szerepet tölt be a természetes eredetű kártevők elleni védekezésben Európában és világszerte. (Csü. | Agroforum)
A Krone új szálastakarmánybetakarítási fejlesztései
Az EasyCut B 880 CV/CR (Collect) és B 1050 CV (Collect) modellekkel a Krone új és rendkívül hatékony hármas kaszakombinációkat mutat be. (Csü. | Gépmax)
A mesterséges intelligencia lefordítja a tyúkok beszédét
Egy japán kutatócsoport a mesterséges intelligencia segítségével olyan rendszert dolgozott ki, amely értelmezi a baromi különböző érzelmi állapotait, például az éhséget, félelmet, haragot, elégedettséget, izgatottságot vagy a szorongást. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
Időjárás: Hidegfront érkezik!
A maximum-hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak. (Csü. | Agroinform)
Pöttyösek lettek a fiatal fügefa levelei. Hogyan kezeljem a fát a későbbiekben?
Van egy fügefánk, amit kb. 3 hónapja ültettünk el. Azóta sajnos nem sokra megy, levelei nem nőnek, mint a képen is látható, és a levelek pedig egyre jobban pöttyösödnek, mintha rozsdásodna. Hogyan kezeljem a későbbiekben? (Csü. | Agroforum)
Génszerkesztéssel előállított selyemhernyók szőnek pókselymet
Rendkívüli szakítószilárdságú pókselyem, ami hatszor erősebb a kevlárnál. (Csü. | Agroinform)
Almaszüret a napelemek alatt
Az RWA Solar Solutions, az RWA Raiffeisen Ware Austria leányvállalata egyedülálló kísérletet végez Ausztriában. (Csü. | MagyarMezogazdasag)
Így lehet a zöld paradicsomból piros!
Piros lesz a paradicsom, nem sárga, és nem is zöld, ha tudod a titkát! (Sze. | Agroinform)
A világ legnagyobb méhe hallucinogén mézet állít elő
Hatása a marihuánáéhoz hasonlítható. (Sze. | Agroinform)
Már szinte semmilyen hírre sem reagálnak a terménypiacok? Mutatjuk, miért
Összefoglaló a szója, a napraforgó és a repce árának alakulásáról. (Sze. | Agroinform)
Nyálkás, undorító, és kárt okoz a meztelencsiga de nem kell együttélni vele!
Az éticsigát különleges húsáért csigafarmokon tenyésztik, tehát ott haszonállat, ám a kertekben a meztelencsiga és társai inkább mint kártékony állatok vannak jelen. E kettősség nem véletlen: e puhatestűek rengeteg növényi részt fogyasztanak el táplálkozásuk során. A csigatenyésztés egyik vicces ala... (Sze. | Magro)
Aminek a vadász hátizsákjában lenni kell!
Ha vadászni indulunk, a legjobb, ha mindent is bepakolunk a hátizsákunkba, ugyanis kinn, a területen sosem lehet tudni, hogy az adott helyzetben éppen mire lehet szükségünk. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
A magyar pálinka újabb sikere
Japánban is bekerült a földrajzi jelzések jegyzékébe. (Sze. | Agroinform)
Őszi ötletek balkonláda beültetésére
Évszakonként is cserélhetjük a balkonláda növényeit, hiszen annyi csodaszép lehetőség van a kertészetekben, hogy ne érjük be csak 1-1 opcióval! (Sze. | Agroforum)
Digitalizáció és innovatív megoldások a türk államok agrárminisztereinek napirendjén
A Türk Államok Szervezete (TÁSZ) legfontosabb célja a mezőgazdasági termelékenység növelése és az agrárium területén való minél szorosabb és hatékonyabb együttműködés mutattak rá a részt vevő agrárminiszterek a szervezet második ülésén, az azerbajdzsáni Bakuban - írta a kormany.hu. Az ülésen, melye... (Sze. | Agrotrend)
Időjárás: Kevés helyen lesz 10 foknál hidegebb
Anticiklon alakítja időjárásunkat. (Sze. | Agroinform)
A méhbiológia alapjai 7. A méhek táplálkozása
A méhek táplálkozása más rovarokéhoz viszonyítva bonyolult, ami több okra vezethető vissza. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
EU: a tavalyihoz képest 4%-kal esik vissza a kivitermelés volumene
A tavalyi 785 helyett idén csak 755 ezer tonna kivi terem az Unió területén az első prognózisok szerint, és a déli féltekén is kisebb volt a termés - olvasható a FruitVeB cikkében. Az olasz Myfruit információi szerint a chilei Curicóban szeptember 12-14. között megrendezett 42. IKO (International Ki... (Sze. | Agrotrend)
Kerti tavunk karbantartása ősszel
Hamarosan beköszönt az ősz, ezzel megkezdődhet a kerti tó felkészítése a hűvösebb időjárásra. Megmutatunk 6 lépést, mellyel segíthetjük a kerti tóban élő növények, állatok, mikroorganizmusok természetes életfolyamatait, ezzel biztosítva jövő tavaszra is az egészséges körülményeket és ápolt tavat. Tá... (Sze. | Agrotrend)
Spanyolország: még a tavalyinál is kisebb narancstermés várható az idén
A tavalyi 2,8 millió tonna helyett idén 2,64 millió tonna narancsot várnak, ami az utóbb 10 év legkisebb termése - írta cikkében a FruitVeB. A spanyol mezőgazdasági minisztérium prognózisa szerint a 2023/24 piaci évben a belföldi citrusfélék összetermése 5,754 millió tonna körül alakul majd, ami 0,4... (Sze. | Agrotrend)
Az ország nyugati felén nem járt rosszul az, aki repcét vetett
Kedvező tulajdonsága, hogy meghálálja a sok csapadékot. (Sze. | Agroinform)
Már a pénteki amerikai gabonakészlet-jelentést várja a piac
A hétfői piaczárás után közzétett USDA-jelentés szerint a szójabab és a kukorica betakarítása lassabban haladt a múlt héten. (Sze. | Agroforum)
A gazdák felé fordul a Néppárt
Az EP legnagyobb képviselőcsoportja, a jobbközép pártokat tömörítő Néppárt több mint 800 mezőgazdasági termelőt és szakértőt hívott meg az Európai Parlamentbe a gazdálkodás jövőjének megvitatására. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
Hamarosan indul az agrártámogatások előlegfizetése!
Mutatjuk, milyen jogcímeken számíthatnak pénzre a gazdák. (Sze. | Agroinform)
Ki lesz idén az Év Lepkéje?
Közönségszavazást hirdetett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Lepkevédelmi Szakosztálya az idei Év Lepkéjéről. Három jelöltre: a kis színjátszólepkére, a közönséges medvelepkére és a gyakori ablakosmolyra lehet szavazni október 15-ig. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
Mitől foltos a fagyal levele?
A Kerti Kalendárium olvasói a 2019-es év áprilisi számában Ördög Gizella cikkéből sok mindent megtudhattak a fagyal növényvédelemről. A téma jelentősége miatt Dr. Mikulás József is közread e területről szóló ismereteiből néhány dolgot. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
Hogyan ismerjük fel és miként kezeljük a sütőtök betegségeit?
Ma már az ősz elképzelhetetlen a sütőtök édes íze és karakteres illata nélkül, így ha van rá módunk, érdemes belevágni a termesztésébe. Ez azonban nem annyira egyszerű, mint gondolnánk, mivel a sütőtöknek jó néhány olyan betegsége van, amit nem árt, ha (időben) felismerünk és hatékonyan kezelni tudj... (Sze. | Agroforum)
Hat fiatal beperelt 32 államot. Strasbourgig vitték az ügyet
Véleményük szerint az erdőtüzek a globális felmelegedés közvetlen következményei. (Sze. | Agroinform)
A rövid orrú kutyák elesettebben, gyermekszerűbben viselkednek
Egy problémamegoldó feladatban a rövidorrú kutyafajták, mint például az a francia bulldogok, hajlamosabbak gyakrabban gazdájukra nézni, mint közepes orrhosszú társaik. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
Nagy István: Közös felelősségünk a föld- és vízkészletünk megóvása
A föld- és vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodás elengedhetetlen a globális élelmezésbiztonság eléréséhez idézte a kormany.hu Nagy István agrárminisztert felszólalását az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete Európai Mezőgazdasági Bizottságának ülésén. A tárcavezető köszöntőbeszédé... (Sze. | Agrotrend)
Pályázati projektmenedzsment: miért jelent kihívást sok nyertes pályázó számára?
Tévhitek és félreértések a pályázatírás és a projektmenedzsment világából. (Sze. | Agroinform)
Évek óta alacsony szinten stagnál a magyar borimport, a pezsgő viszont előretör
5 év alatt háromszorosára nőtt és tavaly már meghaladta a 120 pincészetet a pezsgőt előállító pincészetek száma. Ez a növekvő fogyasztói igénynek is köszönhető. (Sze. | Magro)
Megnyitotta kapuit a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expo
A klímaváltozás az emberiség közös stresszhelyzete, mondta Áder János. (Sze. | Agroinform)
Gigantikus tőpontyot fogtak Maconkán
Termetes tőponty akadt horogra a napokban Maconkán, a hal méreteivel dobogós eredményt ért el. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
Januárig 470 ezer tonna cukorrépa érkezik vasúton a kaposvári cukorgyárba
A Rail Cargo Hungaria (RCH) megkezdte a cukorrépa beszállítását a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárába - tájékoztatta a cég az MTI-t. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
Technológia nélkül a mezőgazdaság nem tud reagálni a legnagyobb kihívásokra
Milyen tényezők befolyásolják a gazdák jövedelmezőségét? (Sze. | Agroinform)
Nem találod ki, miért lángolt a kombájn és a kamion!
Mindkét tüzet sikeresen megfékezték a tűzoltók. (Sze. | Agroinform)
Nébih: a magyar háztartások egyre kevesebb élelmiszert pazarolnak
Fejenként 24 kg élelmiszert pazarolunk el évente a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint. A rekord számú, több mint 500 háztartás részvételével lezajlott mérés eredményei azt mutatják, leggyakrabban továbbra is az ételmaradékok, a z... (Sze. | Agrotrend)
Megkímélte a mezőgazdaságot
Egyre biztosabb, hogy Marokkóban a Richter-skála szerinti 6,8-as erősségű földrengés a mezőgazdasági területek jelentős részét megkímélte. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
A jó traktor úgy egyszerűsíti le a precíziós gazdálkodást, mint egy Case IH Magnum
Agrárium: a precíziós gazdálkodáshoz okos megoldásokra van szükség, a gazdák szerint ezek ne legyenek túlbonyolítva a traktoron! (Sze. | Gépmax)
Hogyan készítsünk házi gyomirtót?
A gyomirtás nemcsak bosszantó és időigényes, de igen költséges tevékenység, és soha nem tudhatjuk, hogy a legújabb gyomirtónk valóban beválik-e vagy sem. Éppen ezért érdemes kipróbálni néhány házilag elkészíthető gyomirtót, hiszen ki tudja, mi van, ha éppen ezek válnak be? (Sze. | Agroforum)
Tovább csökkent a gazdaságok száma, átalakulóban a birtokszerkezet Magyarországon
A KSH közzétette a 2023-as, magyar agráriumról szóló felmérés előzetes adatait. (Sze. | Agroinform)
Ásványolaj Szövetség: gázolajhiány lesz, ha ismét ársapka kerül az üzemanyagokra
Régen látott magasságban a gázolaj ára, a kormány belengette a beavatkozást. (Sze. | Agroinform)
Precíz válogatógép, ami belátható időn belül megtérül
A Meyer Europe optikai válogatógépei a magyar gazdálkodók és élelmiszergyártók számára is elérhetőek. (Sze. | Agroinform)
Élményprogramok a saját gazdaságban
Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít a vidéki turizmus és a gasztroturizmus, sokan szeretnék kultúránkat, hagyományainkat az ételein, italain keresztül megismerni - írta cikkében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A helyi termékek előállításának és piacra jutásának ösztönzésével gyarapodh... (Sze. | Agrotrend)
Mindent a zöld mezőgazdaságról: Planet Budapest 2023 konferencia
Jöjjön el és hallgassa meg a szakértők véleményét! A részvétel ingyenes. (Sze. | Agroinform)
NAK: Változások a hulladékgazdálkodásban
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint változik a hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok Módosultak a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének szabályairól (80/2023 (III. 14.) Kormány rendelet) és a hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek ... (Sze. | Agrotrend)
Legyen négynapos a munkahét? Rendben, de akkor rosszabbul fogunk élni
Németországban a befolyásos IG Metall szakszervezet ismét vitát kezdeményezett a négynapos munkahét bevezetése érdekében. Akkor is belemennének ebbe a dolgozók, ha emiatt csökkenne az életszínvonaluk? (Sze. | Agroforum)
Aláírta a miniszterelnök, többlettámogatású hitel érkezik a hazai agrárcégeknek
Megjelentek az új Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel részletei, 6 milliárd forintos keretösszeg áll majd a gazdák rendelkezésére a jövő évben. (Sze. | Magro)
Valami készül? Nagy Márton a Mol vezetőivel tárgyalt
A kormány minden lehetséges eszközzel tompítani kívánja az üzemanyagárak növelését. (Sze. | Agroinform)
Közepesnél gyengébb szilvatermésre számíthatunk az idén
A KSH adatai szerint Magyarországon 7 ezer hektárról 34,9 ezer tonna szilvát takarítottak be 2022-ben (2021-ben 33,2 ezer tonna termett). Szakértők szerint a tavalyi aszályos év miatt a közepesnél gyengébb hazai szilvatermés valószínűsíthető - írta jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). A ... (Sze. | Agrotrend)
A búza világpiaci árát lefelé mozgatták a nagy oroszországi készletek
A búza világpiaci árát augusztus 4. és szeptember 8. között a nagy oroszországi búzakészletek szinte mindenhol lefelé mozgatták. Németországban a vártnál rosszabb betakarítási eredmény miatt a 12,5 százalék fehérjetartalmú azonnali szállítású termény ára 11 dollárral 295 dollár/tonnára emelkedett ... (Sze. | Agrotrend)
Mire való egy csővágó?
Olyan eszköz, amit igen széles körben használnak az ipar területén és különféle műhelyekben. (Sze. | Agroinform)
A precíziós gazdálkodás alkalmazásának előnyei a modern mezőgazdaságban
A precíziós gazdálkodás, mint a fenntarthatóság és versenyképesség kulcsa a mezőgazdaságban (Sze. | Agroinform)
Nagy István: Érkezik az újabb segítség a gazdálkodóknak
Október közepén indul az agrártámogatások előlegfizetése írta Nagy István, agrárminiszter közösségi média felületén. Az idei esztendőben különösen fontos minden olyan eszköz, ami a piaci nehézségek és magas költségszintek miatti likviditási problémák enyhítéséhez hozzájárulhat tette hozzá. Ne fele... (Sze. | Agrotrend)
Megfelelő agrotechnikával megelőzhető a fuzárium
Akár növényvédőszert is megtakaríthatunk. (Sze. | Agroinform)
Spanyolország: ismét csökkent a zöldség-gyümölcs export volumene
A 2023-as év első félévében 8%-kal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt értékesítettek külföldön a spanyolok, az egy évvel korábbi mennyiséghez képest. A Fepex legfrissebb hivatalos adatai szerint 2023 első félévében Spanyolország valamivel több mint 7 millió tonna friss gyümölcsöt és zöldséget exportál... (Sze. | Agrotrend)
Megújult nehézkategóriás fuvaros: Polaris Ranger XD 1500
A Polaris teljesen új, UTV szállítójárművét, mezőgazdasági teendőkhöz és extrém terepekre. (Sze. | Gépmax)
Őszi teendők a kajszibarack körül
Letermett a kajszibarackfa, azonban a szakértő szerint továbbra is védeni kell. A levélbetegségek nyomai észlelhetők, melyek az idei évben már kora tavasszal megkezdék fertőzésüket: Zsigó György növényorvos rövid összefoglalója a témában. (Sze. | Agroforum)
Segítünk betartani az egyre szigorodó élelmiszerbiztonsági előírásokat
Beléptető rendszerekkel a tökéletes higiéniáért. (Sze. | Agroinform)
A tej aminek literjéért több ezer forintot is elkérhetnek
Szamártej, szamársteak, szamárszalámi... Néhány dolog, ami elsőre furcsának tűnhet, hiszen, ha szamarakról beszélünk, akkor rögtön az aranyos állatok jutnak eszünkbe. Ez valóban így is van, ugyanakkor el is lehet fogyasztani őket, és elmondások alapján érdemes is, mivel nagyon ízletes és különleges ... (Sze. | Magro)
Se akácméz, se mézár csak elkeseredettség
Nagy az elkeseredettség a méhészek között, ez teljes mértékben érezhető volt Akáckörút riportsorozatunk elkészítésekor. 10 vármegyében jártunk, 11 méhészt kérdeztünk meg. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
Gyepjavítás ősszel
Az ősz a legalkalmasabb időszak arra, hogy a gyepünket feljavítsuk vagy épp új gyepszőnyeget fektessünk az előre eltervezett területekre. A talajhőmérséklet ilyenkor a legkedvezőbb és az évszak kellemesen csapadékos is ahhoz, hogy a frissen vetett fűmagok szépen kicsírázzanak. (Sze. | Agroforum)
Magyar kutató részvételével jelent meg a tanulmány a CRISP/Cas génszerkesztő rendszerről
Szemlét közölt a génszerkesztés témájáról egy szerzőgárda a CRISPR/Cas-alapú génszerkesztés növényi alkalmazásának első tíz évéről. Sági László is a tagja. (Sze. | Magro)
Szeptemberben se vess véget a vetésnek!
Ne hagyd üresen az ágyásokat szeptemberben sem! (Sze. | Agroinform)
Szemelvények a Nemzeti Biodiverzitás Stratégiából
Az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezményének előírásai értelmében minden részes félnek, így hazánknak is nemzeti stratégiát kell kidolgoznia a biológiai sokféleség megőrzésére és fenntartható hasznosítására. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
Franciaország szigorít a növényi termékek állati eredetű elnevezésének tilalmán
Ismét döntés született Franciaországban, amely célja az állatnevekkel ellátott növényi eredetű élelmiszerek tilalma. Az olyan elnevezések, mint a vegetáriánus steak vagy a zöldséges szalonnacsíkok, félrevezetőek a fogyasztók számára. (Sze. | MagyarMezogazdasag)
Tudtad, hogy az uborka és a paréj kiváló társnövények?
A paréj a kísérletekben kedvező hatást gyakorolt az uborka növekedésére. (Sze. | Agroinform)
Balatoni András: Az év végére 7-8 százalék közé lassul az infláció
Év végére 7-8 százalék közé süllyed a fogyasztóiár-index, és a dezinflációs hatás 2024-ben is kitart majd, de az infláció csak 2025-ben tér vissza a jegybanki toleranciasávba - mondta
(Tegnap | Biztositomagazin)
Fontos terveket árult el a kormány a szélerőművekről
Már az ötödik javaslatot terjesztette elő a magyar kormány az Európai Bizottságnak a szélerőművek építésének szabályozásáról, és az őszre várható megállapodás után elsősorban a nyugat-magyarországi területeken tervezi engedélyezni az új kapacitások kiépítését, növelve egyúttal a magyar tulajdonosok arányát is többek között ezeket jelezte a Planet Budapest 2023 Expo és Élményprogramon pénteken Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
(Tegnap | Portfolio)
A magyar jegybank zöld tevékenysége a régióban is kimagasló
A Magyar Nemzeti Bank a jegybankok között elsőként kezdett foglalkozni a fenntarthatósági kérdésekkel, és zöld tevékenysége a régióban is kimagasló - hangsúlyozta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és
(Tegnap | Biztositomagazin)
Helyenként szeles időjárás várható szombat éjfélig
Hajnaltól nyugatról kelet felé haladva egy keskeny, szakadozott felhősáv vonul át felettünk, melyből legfeljebb elvétve lehet kisebb záporeső. Este keleten még előfordulhatnak felhősebb területek, majd ott is csökken a felhőzet. A déli, délnyugati szél csak északnyugaton élénkülhet meg kissé, mely éjszakától északnyugatira fordul. Szombaton fokozatosan északnyugatira fordul a szél, és szerte a Dunántúlon, majd délutántól
(Tegnap | Biztositomagazin)
Koszovói szerb politikus szervezte meg a múlt a vasárnapi támadást
A koszovói rendőrség egy drónnal készített felvételt is közzétett, amelyen a bajskei kolostor udvarán pihenő fegyveresek láthatók. Néhány napja közölték, hogy az egyik férfi Milan Radoicic, a Szerb Lista nevű kisebbségi szerb párt alelnöke.
(Tegnap | Vg)
Az élet építőkövére bukkantak a Jupiter Europa holdján
A James Webb űrteleszkóp szén-dioxid-mezőket fedezett fel a Jupiter Europa holdján. A kutatók azt feltételezik, az égitest belső óceánjaiból kerülhetett a felszínre.
(Tegnap | Hvg)
Dr. Martin Dénes: Ideje, hogy társadalmi párbeszéd induljon a méltóságos halál fogalmáról
Ideje, hogy társadalmi párbeszéd induljon az eutanáziáról és a méltóságos halál fogalmáról erről beszélt az RTL Híradónak nyilatkozó intenzíves orvos Karsai Dániel alkotmányjogász esete kapcsán.
(Tegnap | PénzCentrum)
Máris megjött a távhődíjak lefelezését előíró rendelet
A péntek reggeli energiaügyi minisztériumi közleménnyel összhangban a péntek este megjelent rendelettel tényleg lefelezte a kormány az október 1-től induló gázévben a távhőtermeléshez szükséges gázárakat. Ez tehát azt jelenti, hogy a korábban jelzett harmadával csökkentés helyett felezést hajtott végre a távhőtermeléshez szükséges gázértékesítés terén a kormány.
(Tegnap | Portfolio)
Kezd beütni a baj, két dolog is recessziót jelezhet előre Amerikában
A kamatfizetések mellett az emelkedő olajárak is felemésztik az amerikaiak jövedelmét, márpedig ez általában előre jelzi a recessziót írja egy friss adatsorra hivatkozva a Bloomberg.
(Tegnap | Portfolio)
Koszovói szerb politikus szervezte meg a múlt a vasárnapi támadást
A koszovói rendőrség egy drónnal készített felvételt is közzétett, amelyen a bajskei kolostor udvarán pihenő fegyveresek láthatók. Néhány napja közölték, hogy az egyik férfi Milan Radoicic, a Szerb Lista nevű kisebbségi szerb párt alelnöke.
(Tegnap | Vg)
Hitelei miatt jelentett csődöt Európa egyik legnagyobb utazásszervező cége, a Vacansoleil
Az 1969-ben alapított cég 22 országban 600 kempingjében biztosított szállást, a szolgáltatásait évente 500 ezer ember vette igénybe.
(Tegnap | Vg)
A Fehér ház is aggódik amiatt, ami Koszovóban történik
Az Egyesült Államok figyelemmel kíséri a szerb katonáknak a koszovói határon történő, feszültséget keltő felvonultatását - közölte pénteken a Fehér Ház.
(Tegnap | Portfolio)
Hitelei miatt jelentett csődöt Európa egyik legnagyobb utazásszervező cége, a Vacansoleil
Az 1969-ben alapított cég 22 országban 600 kempingjében biztosított szállást, a szolgáltatásait évente 500 ezer ember vette igénybe.
(Tegnap | Vg)
Változtak az önálló bírósági végrehajtók kötelező továbbképzésének szabályai
Az érintettek számára a következő kétéves időszak október elsején indul. Ennek részletei már elérhetők a Magyar Közlönyben.
(Tegnap | Vg)
Műholdfelvételek szerint gyorsan erősödött szeptemberben a kínai gazdaság
Viszonylag magas a forgalom a bevásárlóközpontokban, és pörög a cementgyártás, ami pozitív jel a gazdasági növekedés szempontjából.
(Tegnap | Vg)
Rövidesen elkezdődik a BYD autóinak magyarországi forgalmazása
A kínai járműgyártó kiválasztotta első két hazai partnerét. A Wallis Motor és a Duna Autó szalonjában vásárolhatjuk meg elektromos autókat.
(Tegnap | Vg)
Rövidesen elkezdődik a BYD autóinak magyarországi forgalmazása
A kínai járműgyártó kiválasztotta első két hazai partnerét. A Wallis Motor és a Duna Autó szalonjában vásárolhatjuk meg elektromos autókat.
(Tegnap | Vg)
Változtak az önálló bírósági végrehajtók kötelező továbbképzésének szabályai
Az érintettek számára a következő kétéves időszak október elsején indul. Ennek részletei már elérhetők a Magyar Közlönyben.
(Tegnap | Vg)
Műholdfelvételek szerint gyorsan erősödött szeptemberben a kínai gazdaság
Viszonylag magas a forgalom a bevásárlóközpontokban, és pörög a cementgyártás, ami pozitív jel a gazdasági növekedés szempontjából.
(Tegnap | Vg)
Fizetnek a tankerületek a szülőknek, ha inkább ők viszik iskolába a gyereket
Amerika-szerte általános hiány van iskolabuszsofőrből. Philadelphiában például annyira kevés az iskolabuszvezető, hogy a tankerület fizet a családoknak, ha nem veszik igénybe a gyerekszállítási szolgáltatást. Hasonló módszert alkalmaznak az óvodások körében Kentucky államban.
(Tegnap | Vg)
Váratlan fejlemény: letartóztattak egy férfit Tupac meggyilkolásának ügyében
A legendás rappert 26 évvel ezelőtt gyilkolták meg. A merénylet körül több nyitott kérdés is van.
(Tegnap | Vg)
Fizetnek a tankerületek a szülőknek, ha inkább ők viszik iskolába a gyereket
Amerika-szerte általános hiány van iskolabuszsofőrből. Philadelphiában például annyira kevés az iskolabuszvezető, hogy a tankerület fizet a családoknak, ha nem veszik igénybe a gyerekszállítási szolgáltatást. Hasonló módszert alkalmaznak az óvodások körében Kentucky államban.
(Tegnap | Vg)
Váratlan fejlemény: letartóztattak egy férfit Tupac meggyilkolásának ügyében
A legendás rappert 26 évvel ezelőtt gyilkolták meg. A merénylet körül több nyitott kérdés is van.
(Tegnap | Vg)
Nem kapott haladékot az Uber és a DoorDash, többet kell fizetniük a futároknak
A New York városa ellen folyó perüket még megnyerhetik az ételszállító cégek, a szigorú bíró csak a minimálbér törvény alkalmazásának felfüggesztésére irányuló kérelmüket utasította el.
(Tegnap | Vg)
Már nincs akkora jelentőségük a hitelminősítőknek mégis mindenki rájuk figyel
Bár ma már nincs akkora jelentőségük a hitelminősítőknek, azért számít a véleményük: Magyarország adósbesorolása mind a három nagy hitelminősítőnél a befektetésre ajánlott kategóriában van.
(Tegnap | Vg)
Nem ért el áttörést az AbbVie, de ígéretes a vérrákterápiája
Bár az eredmények statisztikailag nem szignifikánsak, mégis tárgyalnak a továbblépésről az amerikai egészségügyi hatósággal.
(Tegnap | Vg)
Nem kapott haladékot az Uber és a DoorDash, többet kell fizetniük a futároknak
A New York városa ellen folyó perüket még megnyerhetik az ételszállító cégek, a szigorú bíró csak a minimálbér törvény alkalmazásának felfüggesztésére irányuló kérelmüket utasította el.
(Tegnap | Vg)
Rendkívüli állapotot hirdettek New Yorkban
Rendkívüli állapotot hirdettek New Yorkban és két másik környező területen, miután a rendkívüli esőzések kiterjedt áradásokat okoztak az északkeleti régióban számol be a hírről a Sky News.
(Tegnap | Portfolio)
Nem ért el áttörést az AbbVie, de ígéretes a vérrákterápiája
Bár az eredmények statisztikailag nem szignifikánsak, mégis tárgyalnak a továbblépésről az amerikai egészségügyi hatósággal.
(Tegnap | Vg)
Ez az igazán sokkoló Magyarországra nézve: a gazdagoknál alig van infláció
Szeptemberben a vártnál jobban mérséklődött az éves infláció az euróövezetben - közölte nem végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
(Tegnap | PénzCentrum)
Nincs még itt az amerikai hozamemelkedés vége, mivel az infláció a nyakunkon maradhat
Legalább 5 százalékig emelkedhet az amerikai tízéves kötvényhozam, mivel a geopolitika és a beszállítói láncok átalakulása a tartós infláció felé mutat mondta egy berlini konferencián Larry Fink a Bloomberg tudósítása szerint. A BlackRock vezére viccesen megjegyezte, hogy 70 évesen még túl fiatal ahhoz, hogy jövőre elinduljon az elnökválasztáson.
(Tegnap | Portfolio)
Legtöbben a képességeinknek alig 40 százalékát használjuk ki. Mi lenne, ha változtatnánk ezen?
Képzelőerő, akaraterő és lelkierő is kell ahhoz, hogy az ember változást érjen el a saját életében. Hogy ezeket miből lehet meríteni, az már nem ilyen egyértelmű. Olyan könyveket gyűjtöttünk össze, amelyek segítenek ezeknek a forrásoknak a megtalálásában, legyen szó újrakezdésről, vagy egyáltalán valaminek az elkezdéséről.
(Tegnap | Hvg)
Közel ezer milliárd forint veszteséget halmozott fel a jegybank 2023 első félévében
Az MNB 1961 milliárd forint és 2386 milliárd forint közé várja idei veszteségét, ami a GDP 2,5-3 százaléka. A Pénzügyminisztérium inkább módosítana a jegybanktörvényen, csak ne kelljen fizetni.
(Tegnap | Hvg)
Már nincs akkora jelentőségük a hitelminősítőknek mégis mindenki rájuk figyel
Bár ma már nincs akkora jelentőségük a hitelminősítőknek, azért számít a véleményük: Magyarország adósbesorolása mind a három nagy hitelminősítőnél a befektetésre ajánlott kategóriában van.
(Tegnap | Vg)
Az Egyesült Államok médiamanipulációval vádolja Kínát
A világ két legnagyobb gazdasága egy sor kérdésben vitázik, most az amerikai külügyminisztérium ment neki Kínának.
(Tegnap | Vg)
Választás és válaszút előtt Szlovákia
A hétvégi szlovákiai előrehozott választás tétje, hogy vagy újra Robert Fico kerül hatalomra, ami a szükséges gazdasági reformok újbóli elodázását is jelenti, vagy a liberális Progresszív Szlovákia vezetésével sikerül megállítani a Nyugat-ellenes erőket. A magyar pártoknak gyakorlatilag nincs esélyük bejutni a pozsonyi törvényhozásba.
(Tegnap | Vg)
Választás és válaszút előtt Szlovákia
A hétvégi szlovákiai előrehozott választás tétje, hogy vagy újra Robert Fico kerül hatalomra, ami a szükséges gazdasági reformok újbóli elodázását is jelenti, vagy a liberális Progresszív Szlovákia vezetésével sikerül megállítani a Nyugat-ellenes erőket. A magyar pártoknak gyakorlatilag nincs esélyük bejutni a pozsonyi törvényhozásba.
(Tegnap | Vg)
Megbukott az újabb javaslat, egyre közelebb a káosz Amerikában
A kongresszus republikánus képviselői elutasították saját pártjuk átmeneti javaslatát, így lassan elkerülhetetlenné válik az amerikai kormányzat leállása írja a CNBC. A képviselőháznak már két napja sincs megállapodni, hogy elkerüljék a felfordulást.
(Tegnap | Portfolio)
Képernyő nélküli eszközön ötletelhet Jony Ive, a mesterséges intelligencia irányíthatja majd
A Financial Times értesülése szerint Sam Altman, Jony Ive és Masayoshi Son is elkötelezett abban, hogy egy forradalmian új készülékkel álljanak elő.
(Tegnap | Hvg)
Újabb hazai bank csatlakozik a magyar gigabankhoz: így érinti az ügyfeleket, ezt kell tudniuk
Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46 százalékos közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46 százalékos közvetlen tulajdonát képezi tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.
(Tegnap | PénzCentrum)
Az Egyesült Államok médiamanipulációval vádolja Kínát
A világ két legnagyobb gazdasága egy sor kérdésben vitázik, most az amerikai külügyminisztérium ment neki Kínának.
(Tegnap | Vg)
Több hetet is csúszhat a Dunaferr eladása
A tulajdonosi jogok átadására csak az uniós fúzió kontroll eljárásának befejezését követően kerülhet sor.
(Tegnap | Hvg)
A várakozások alatt teljesített a Fed kedvenc inflációs mutatója
Az index emelkedését elsősorban a magas energiaárak hajtották.
(Tegnap | Vg)
A befektetők és a Fed tisztánlátását megzavarhatja a kormányzati leállás miatt hiányossá váló adatközlés
Ha nem fogadja el hamarosan a jövő évi költségvetést az amerikai törvényhozás, október 1-jétől leáll a kormányzat, vele együtt pedig a kulcsfontosságú adatközlések is csúszhatnak: elhomályosítva ezzel a befektetők és a Fed tisztánlátását.
(Tegnap | Vg)
27 évvel 2Pac halála után letartóztattak valakit, akinek köze lehet a gyilkossághoz
A legendás rapperre Las Vegas-ban, egy piros lámpánál lőttek rá egy fehér Cadillacből 1996 szeptemberében.
(Tegnap | Hvg)
A befektetők és a Fed tisztánlátását megzavarhatja a kormányzati leállás miatt hiányossá váló adatközlés
Ha nem fogadja el hamarosan a jövő évi költségvetést az amerikai törvényhozás, október 1-jétől leáll a kormányzat, vele együtt pedig a kulcsfontosságú adatközlések is csúszhatnak: elhomályosítva ezzel a befektetők és a Fed tisztánlátását.
(Tegnap | Vg)
Fű alatt vizsgálja az AI chipeket az Európai Unió Ez nagyon fájhat az Nvidiának
Az Európai Unió vizsgálja a mesterséges intelligencia chipekkel kapcsolatos állítólagos versenyellenes visszaéléseket. A lépés különösen fájdalmas lehet a piac legnagyobb szereplőjének, az Nvidiának számol be a hírről a Bloomberg.
(Tegnap | Portfolio)
Romlott az amerikai fogyasztást megbecsülő hangulatindex
A Michigan Egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
(Tegnap | Vg)
A várakozások alatt teljesített a Fed kedvenc inflációs mutatója
Az index emelkedését elsősorban a magas energiaárak hajtották.
(Tegnap | Vg)
Romlott az amerikai fogyasztást megbecsülő hangulatindex
A Michigan Egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
(Tegnap | Vg)
Kiszámolták: a nyugdíjasok felének csak néhány ezer forintot jelent a novemberi emelés
A nyugdíjasok felének kevesebb mint havi 5740 forintot jelent a csütörtökön bejelentett kiegészítő emelés.
(Tegnap | PénzCentrum)
Videóra vették a legújabb magyar katonai repülőgép-óriást már a honvédségi felségjelzést is felfestették rá
Egyre előrehaladottabb készültségi szintet ér el az első KC390-es óriásgép, amely a Magyar Honvédség kötelékében szolgál majd. A több tízmillió dolláros repülőgépről most egy rövid videó is kikerült az internetre, ebből pedig pontosan látszik, hogyan halad az építése.
(Tegnap | Vg)
Annyi eső zúdult New Yorkra, hogy térdig érő víz hömpölyög az utcákon videók
A városra rövid idő alatt több mint 15 centiméter eső esett.
(Tegnap | Hvg)
Tízszerezett profitsoron az Opus
Az Opus csoport konszolidált szinten az év első hat hónapjában a bázisidőszakhoz képest 59 százalékkal magasabb működési bevételt ért el.
(Tegnap | Vg)
Meghalt egy kilencvenéves demokrata szenátor
Dianne Feinstein halálával a száztagú szenátusban ideiglenesen egyre csökkent a demokraták többsége, megüresedett szenátusi helyére 2024 novemberében választanak új szenátort Kaliforniában. Addig Gavin Newsom kaliforniai kormányzó jelölhet átmeneti időre tagot a helyére.
(Tegnap | Vg)
Bevételét és nyereségét is növelte a Pick Szeged
Az exportértékesítés 9,17 milliárd forintról 10,42 milliárd forintra nőtt, a belföldi értékesítés pedig 1,7 milliárd forinttal, 28,41 milliárd forintra emelkedett.
(Tegnap | Vg)
Összeverekedett a Kenderes csatára és a csapat ezermestere, pedig barátok voltak, de azóta már megbeszélték
Lólénál a 60. perc környékén szakadt el a cérna, pedig korábban jóban voltak az ezermesterrel.
(Tegnap | Hvg)
Megfejthették a Szaturnusz gyűrűinek titkát
A Cassini űrszonda által 2004 és 2017 között rögzített adatokat felhasználva olyan forgatókönyveket állítottak fel amerikai és brit tudósok, amelyek magyarázatot adhatnak arra, miként alakultak ki a Szaturnusz jellegzetes gyűrűi.
(Tegnap | Hvg)
Tízszerezett profitsoron az Opus
Az Opus csoport konszolidált szinten az év első hat hónapjában a bázisidőszakhoz képest 59 százalékkal magasabb működési bevételt ért el.
(Tegnap | Vg)
Meghalt egy kilencvenéves demokrata szenátor
Dianne Feinstein halálával a száztagú szenátusban ideiglenesen egyre csökkent a demokraták többsége, megüresedett szenátusi helyére 2024 novemberében választanak új szenátort Kaliforniában. Addig Gavin Newsom kaliforniai kormányzó jelölhet átmeneti időre tagot a helyére.
(Tegnap | Vg)
Vietnám Magyarországgal egyeztet vendégmunkások exportálásáról
Nem csak Magyarországon, hanem a küldő országokban is napirenden van az idei érkező vendégmunkások kérdése.
(Tegnap | G7)
Bevételét és nyereségét is növelte a Pick Szeged
Az exportértékesítés 9,17 milliárd forintról 10,42 milliárd forintra nőtt, a belföldi értékesítés pedig 1,7 milliárd forinttal, 28,41 milliárd forintra emelkedett.
(Tegnap | Vg)
Lánya reagált a Póka Egont ért vádakra
Az ismert zenész túlkapásairól a napokban jelentek meg hírek a hazai sajtóban. A két éve elhunyt Póka Egonról lánya mesélt.
(Tegnap | Vg)
Újabb amerikai gyárakra terjesztik ki az autóipari sztrájkot
A három nagy autógyárnál szeptember közepe óta sztrájkol az összesen csaknem százötvenezer munkavállalót tömörítő szakszervezet mostanra mintegy huszonötezer tagja.
(Tegnap | Vg)
Kétmilliárd eurós kötvényprogram indul a Molnál
A Mol és leányvállalata a Mol Group Finance Zrt. kötvényprogramot indít, melynek keretösszege kétmilliárd euró közölte a társaság a BÉT honlapján pénteken.
(Tegnap | Portfolio)
Meglepő adatok derültek ki a koronavírus ellen használt gyógyszerekről
Egy új tanulmány szerint minden 20. Covid-beteg olyan megkérdőjelezhető gyógyszereket alkalmazott, amelyeket a koronavírus-járvány idején dezinformációkat terjesztő csoportok hangoztattak írja a Bloomberg.
(Tegnap | Portfolio)
Milyen hatással lehet a magyar szabályozásra Karsai Dániel, méltóságos halálért indított strasbourgi pere?
Bármilyen ítéletet is hoz a strasbourgi bíróság a méltóságos halálért küzdő ügyvéd, Karsai Dániel ügyében, az kötelező érvényű lesz a magyar államra nézve. Elmarasztalás esetén sem fog azonban egyik pillanatról a másikra változni az életvégi döntések szabályozása. De akkor milyen következményei lehetnek egy ilyen pernek? Elmagyarázzuk.
(Tegnap | Hvg)
Megtízszerezte adózott eredményét Mészáros Lőrinc egyik legnagyobb cége
A cégcsoport immár 36 társaságot foglal magába.
(Tegnap | Hvg)
Lánya reagált a Póka Egont ért vádakra
Az ismert zenész túlkapásairól a napokban jelentek meg hírek a hazai sajtóban. A két éve elhunyt Póka Egonról lánya mesélt.
(Tegnap | Vg)
Újabb amerikai gyárakra terjesztik ki az autóipari sztrájkot
A három nagy autógyárnál szeptember közepe óta sztrájkol az összesen csaknem százötvenezer munkavállalót tömörítő szakszervezet mostanra mintegy huszonötezer tagja.
(Tegnap | Vg)
Nem is álmodozhatnak a magyarok az olcsóbb kenyérről: ezért maradnak az egekben az árak
Hiába esett vissza a gabona és az energia ára is előbbié egyenesen megfeleződött -, a bolti kenyér ára mégsem csökken írja a növekedés.hu. A portál végignézte a termékpályát, hogy kiderítse, hol akadt el a folyamat, valamint az ágazati szereplőket is megkérdezte, mikor csökkenhetnek a pékáruk árai, ha ez egyáltalán lehetséges.
(Tegnap | PénzCentrum)
Még több békefenntartó érkezhet Koszovóba
Azt egyelőre nem pontosították, hány osztagot küldenek, és mely szövetséges országokból.
(Tegnap | Vg)
Nyomozás a jacht után: folytatódik a kutatás az Északi Áramlat felrobbantásának ügyében
Egy nemzetközi újságokból összeállt médiakonzorcium részletes nyomozást folytatott az Északi Áramlat szabotázsában részt vevő jacht után. Az eredmény végül ugyanannyi kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt.
(Tegnap | Vg)
Nagy Márton: kulcsterületként tekint a kormány az építőiparra
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint az idei harmadik negyedévben érkezik a pozitív fordulat a szektorban.
(Tegnap | Vg)
Nyomozás a jacht után: folytatódik a kutatás az Északi Áramlat felrobbantásának ügyében
Egy nemzetközi újságokból összeállt médiakonzorcium részletes nyomozást folytatott az Északi Áramlat szabotázsában részt vevő jacht után. Az eredmény végül ugyanannyi kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt.
(Tegnap | Vg)
Megszólalt Morawiecki a lengyel kampányhajrában: a kamat a jegybank dolga, de lehet még csökkenteni
Az infláció 6 százalék alá csökkenhet az év végére, ezzel pedig a jegybanknak is tere lehet a kamat további csökkentésére mondta pénteken Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. Varsóban két hét múlva parlamenti választásokat tartanak, a kampányban pedig a gazdasági helyzet is kulcsszerepet kap.
(Tegnap | Portfolio)
Még több békefenntartó érkezhet Koszovóba
Azt egyelőre nem pontosították, hány osztagot küldenek, és mely szövetséges országokból.
(Tegnap | Vg)
Nagy Márton: kulcsterületként tekint a kormány az építőiparra
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint az idei harmadik negyedévben érkezik a pozitív fordulat a szektorban.
(Tegnap | Vg)
Éjszakázzanak a váróban javasolja a MÁV azoknak, akik lekésik a nemzetközi csatlakozást
Ezt még Vitézy Dávid sem hinné el, ha nem a saját szemével olvasná a MÁV-közleményt.
(Tegnap | Hvg)
Kicsit messzebb került a forint a rémálomtól
A 400 forintos euró rémképe távolabb úszott.
(Tegnap | PrivatBankar)
Jó híreket hozott Mészáros Lőrinc érdekeltsége
Közzétette jelentését az Opus Global.
(Tegnap | PrivatBankar)
Csökkent az Otthon Centrum nyeresége
Az ingatlanközvetítő portál szerint a magas infláció és a kedvezőtlen hitelkondíciók nem vonzottak a piacra a vásárlókat.
(Tegnap | Vg)
Számháború a pedagógus-életpályamodellre vonatkozó törvény hajrájában
Legkésőbb ma kell határozniuk a pedagógusoknak arról, hogy elfogadják-e a státuszváltozásukat ha nem, november végével megszűnik a munkaviszonyuk. A szakszervezet szerint máris húszezer pedagógus hiányzik a rendszerből, és a törvény miatt a hajrában még ezren távoznak, a kormányzat viszont úgy véli, alig látható ilyen mozgás.
(Tegnap | Vg)
Hatszázötvenmillióból fejlesztett az egri vállalat
A Vilati Gyártó Zrt. a beruházásához négyszázhatvanmillió forintos támogatást kapott. Ebből több mint négyszázmillió volt EU-s forrás.
(Tegnap | Vg)
Még egy kis türelem: már csak néhány évet kell várni, és új buszok árasztják el Budapestet
Bár a járműpark folyamatosan frissül, de még mindig több száz ócska busz közlekedik a fővárosban.
(Tegnap | Vg)
Megszólalt a Marriott luxushotel-lánc igazgatója: hiába a válság, csúcson pörögnek a foglalások
Egy viszonylag nehéz időszakon van túl a turizmus és a szállodaipar, de úgy tűnik, a felpattanás gyorsabb volt, mint arra bárki is számított. De túl vannak már minden nehézségen? Mik a hazai hotelpiac kilátásai? Milyen nemzetközi trendek alakítják az igényeket? Bőven van még tér az új projekteknek, vagy az őrült fejlesztési bumm után most egy csendesebb időszak következhet? ezekre a kérdésekre keresték a választ a szeptember 28-i Portfolio Property Investment Forum 2023 konferencia egyik kora délutáni szekciójának szakértői.
(Tegnap | PénzCentrum)
Több mint szerencse: kiment a magyar Japánba, rögtön talált három olyan kullancsot, amit addig senki más
Három új kullancsfajt fedeztek fel Japánban Hornok Sándor, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) és az az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) kutatójának vezetésével.
(Tegnap | Hvg)
Csökkent az Otthon Centrum nyeresége
Az ingatlanközvetítő portál szerint a magas infláció és a kedvezőtlen hitelkondíciók nem vonzottak a piacra a vásárlókat.
(Tegnap | Vg)
Még egy kis türelem: már csak néhány évet kell várni, és új buszok árasztják el Budapestet
Bár a járműpark folyamatosan frissül, de még mindig több száz ócska busz közlekedik a fővárosban.
(Tegnap | Vg)
Újra termel a győri Audi-gyár
A cég szerint a gyártási kiesés nem jelentős.
(Tegnap | Hvg)
Hatszázötvenmillióból fejlesztett az egri vállalat
A Vilati Gyártó Zrt. a beruházásához négyszázhatvanmillió forintos támogatást kapott. Ebből több mint négyszázmillió volt EU-s forrás.
(Tegnap | Vg)
Számháború a pedagógus-életpályamodellre vonatkozó törvény hajrájában
Legkésőbb ma kell határozniuk a pedagógusoknak arról, hogy elfogadják-e a státuszváltozásukat ha nem, november végével megszűnik a munkaviszonyuk. A szakszervezet szerint máris húszezer pedagógus hiányzik a rendszerből, és a törvény miatt a hajrában még ezren távoznak, a kormányzat viszont úgy véli, alig látható ilyen mozgás.
(Tegnap | Vg)
Megint tűz volt a szigetszentmiklósi akkufeldolgozó üzemben
Ezúttal elvileg senki nem sérült meg, de a feldolgozóüzem ugyanazé a dél-koreai cégé, amelynek a bátonyterenyei üzeme azért nem működik, mert két ember halálát okozó robbanás miatt visszavonták az engedélyét.
(Tegnap | Hvg)
Hiába a magasabb forgalom, a kamatok milliárdos veszteségbe lökték a Nestlé Hungáriát
Emelkedő forgalom mellett 1,86 milliárd forint veszteséggel zárta az idei első félévet a Nestlé Hungária Kft. a tavalyi azonos időszakban elért 1,48 milliárd forint adózott eredmény után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
(Tegnap | Portfolio)
Elárulta Nagy Márton, mennyivel emelkedhet a minimálbér januártól
A reálbérek emelkedése adhat újabb lendületet a magyar gazdaságnak, jövő januártól pedig a minimálbér 10-15 százalékos emelkedése látszik a tárgyalások alapján mondta pénteken nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy szentendrei gyáravatón.
(Tegnap | Portfolio)
Kálváriájáról vallott a magyar lottónyertes: nem is az a legérdekesebb, mire tapsolta el a pénzét
Egy magyar alkotás, Kálmán Mátyás Fortuna vendégei című dokumentumfilmje nyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a Heart of Europe nemzetközi televíziós fesztiválon.
(Tegnap | PénzCentrum)
A Roxfort tanárai és diákjai is gyászolják a Dumbledoret alakító Michael Gambont
A Harry Potter filmek színészei egymás után búcsúznak a közösségi médián keresztül a csütörtökön elhunyt színészlegendától, Sir Michael Gambontól. Gambon 6 filmben alakította a varázsvilág iskolájának nagy hatalmú és bölcs igazgatóját, Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore professzort. Színésztársai mind úgy emlékeznek Gambonra, mint egy felnőtt testbe zárt gyermekre, aki hatalmas tehetsége mellett rendkívül szórakoztató és játékos személyiség volt.
(Tegnap | Vg)
Női vezető nélkül marad a dán bankszektor
Nyugdíjazását kérte Dánia harmadik legnagyobb bankjának vezérigazgatója. Azzal, hogy a női egyenjogúságért harcoló Karen Frosig feláll, nem marad nő a vezető dán bankok élén.
(Tegnap | Vg)
Fábián Gergely: újra zavartalan a termelés az Audinál
Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára közölte: a kormány és az Audi között mindennapos a kapcsolattartás. Az Audi kormánynak adott tájékoztatása szerint a Volkswagen központban jelentős informatikai incidens történt, ami érintette a gyártáshoz szorosan kapcsolódó informatikai rendszert is. Európában az összes Volkswagen csoporthoz tartozó üzem és az alkatrészgyárak is leálltak. Mindez []
(Tegnap | Figyelo)
A Roxfort tanárai és diákjai is gyászolják a Dumbledoret alakító Michael Gambont
A Harry Potter filmek színészei egymás után búcsúznak a közösségi médián keresztül a csütörtökön elhunyt színészlegendától, Sir Michael Gambontól. Gambon 6 filmben alakította a varázsvilág iskolájának nagy hatalmú és bölcs igazgatóját, Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore professzort. Színésztársai mind úgy emlékeznek Gambonra, mint egy felnőtt testbe zárt gyermekre, aki hatalmas tehetsége mellett rendkívül szórakoztató és játékos személyiség volt.
(Tegnap | Vg)
OMSZ: új vármegyék csatlakoznak az új egészségügyi rendszerhez
Október 1-től Heves, Tolna és Csongrád-Csanád vármegyék is csatlakoznak az új alapellátási ügyeleti rendszerhez - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs és pr vezetője pénteken az MTI-vel.
(Tegnap | Portfolio)
A U2 úgy döntött, újraéleszti a gitárt a popzenében itt az új videóklip
Két év után ismét új szerzeménnyel jelentkezik a U2, amelyhez már a videót is leforgatták. Az Atomic City a Las Vegas-i rezidens show-juk felvezetője is egyben.
(Tegnap | Hvg)
Megőrjíti az autósokat az 550 forintos benzin, óriási roham a lengyel kutakon
Úgy tűnik, a lengyel autósok azoknak a politológusoknak hisznek, akik szerint az október közepén esedékes parlamenti választások után meg fognak drágulni az üzemanyagok a benzinkutakon.
(Tegnap | PrivatBankar)
A Duna Takarék Bankot is bekebelezte a Mészáros Lőrinc-féle MBH Bank
A pénzintézet saját márkanév alatt működik tovább.
(Tegnap | Hvg)
Az OTP-nak köszönhetően zárult jól a hét
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,83 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 55 838,55 ponton zárt pénteken.
(Tegnap | PrivatBankar)
Női vezető nélkül marad a dán bankszektor
Nyugdíjazását kérte Dánia harmadik legnagyobb bankjának vezérigazgatója. Azzal, hogy a női egyenjogúságért harcoló Karen Frosig feláll, nem marad nő a vezető dán bankok élén.
(Tegnap | Vg)
Gigászi veszteség a jegybanknál: hát ezért rettegett a kormány
Az első félévben 999,3 milliárd forintos vesztesége volt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), amivel a saját tőkéje mínusz 1500 milliárd forint volt június végén derül ki a jegybank honlapján megjelent féléves jelentésből. A számokat látva nem meglepő, hogy a kormány ismét a jegybanktörvény módosítására készül, hiszen ellenkező esetben a 2024-es költségvetésre hatalmas teher hárulna.
(Tegnap | PénzCentrum)
Putyin a Wagner korábbi parancsnokával tárgyalt
Az ukránok szerint a Wagner harcosai már visszatértek a keleti frontra.
(Tegnap | Hvg)
A Generali élére igazol az Allianz pénzügyi vezetője
Giulio Terzariol, a német Allianz csoport pénzügyi igazgatója elhagyja pozícióját, és a legnagyobb olasz biztosító, a Generali vezetője lesz - jelentette két olasz újság is pénteken.
(Tegnap | Portfolio)
Soha nem volt még ennyire öreg a magyar autóállomány
Egyre több autó is van az utakon, de korántsem fiatal példányokkal nő a számuk.
(Tegnap | Hvg)
Három fontos, tanárokról szóló filmet vetít a Corvin Mozi, hogy a Tanítanék Mozgalmat támogassák
Október végén tanári témájú filmeket láthat a közönség a budapesti Corvin Moziban, a többi között Moldovai Katalin a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált filmjét, az Elfogy a levegőt.
(Tegnap | Hvg)
Karácsony helyett ezúttal a Belváros fideszes polgármesterébe sikerült beleszállnia a Metropolnak
A Vörösmarty téren megszaporodó kéregetők miatt mentek neki a fővárosnak, de pechükre már tavaly az V. kerületé lett ez a rész.
(Tegnap | Hvg)
Váratlanul új albumot dob piacra Ed Sheeran
Ed Sheeran, aki nemrég befejezte a matematikai jelekkel elnevezett albumsorozatát a (Subtract) című lemezzel, most egy teljesen új albumot jelentet meg. A lemez október 2-tól kerül forgalomba, és az Autumn Variations címet kapta.
(Tegnap | Vg)
Több mint hatszázmillió eurós egyenlegromlást hozott az agrár-külkereskedelem első fél éve
Az egy évvel korábbihoz képest kétszer annyi gabonát importált Magyarország az idei első hat hónapban, miközben az export csaknem ötödével csökkent.
(Tegnap | Vg)
ÖBB-ügy: a MÁV a belföldi közlekedést helyezte előtérbe
Az ÖBB egyoldalúan döntött a magyarországi pályafelújítás miatti menetrend-változtatásról reagált az osztrák vasúttársaság lépésére a MÁV. Mint az utóbbi közölte, ahhoz, hogy Bécsben ne kényszerítsék átszállásra a Budapest felől érkező utasokat, a hazai vasúttársaságnak olyan lépéseket kellett volna megtennie, amelyek aránytalanul hátrányosan érintik a magyarországi belföldi közlekedést.
(Tegnap | Vg)
Gigantikus veszteség az MNB-nél Ezért rettegett a kormány
Az első félévben 999,3 milliárd forintos vesztesége volt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), amivel a saját tőkéje mínusz 1500 milliárd forint volt június végén derül ki a jegybank honlapján megjelent féléves jelentésből. A számokat látva nem meglepő, hogy a kormány ismét a jegybanktörvény módosítására készül, hiszen ellenkező esetben a 2024-es költségvetésre hatalmas teher hárulna.
(Tegnap | Portfolio)
Váratlanul új albumot dob piacra Ed Sheeran
Ed Sheeran, aki nemrég befejezte a matematikai jelekkel elnevezett albumsorozatát a (Subtract) című lemezzel, most egy teljesen új albumot jelentet meg. A lemez október 2-tól kerül forgalomba, és az Autumn Variations címet kapta.
(Tegnap | Vg)
Ugrik az OTP a tegnapi ütés után
Miután tegnap hír nélkül esett az OTP, ma felfelé korrigál a részvény, már több mint 3 százalékos pluszban áll, ami a BUX indexet is felfelé húzza.
(Tegnap | Portfolio)
ÖBB-ügy: a MÁV a belföldi közlekedést helyezte előtérbe
Az ÖBB egyoldalúan döntött a magyarországi pályafelújítás miatti menetrend-változtatásról reagált az osztrák vasúttársaság lépésére a MÁV. Mint az utóbbi közölte, ahhoz, hogy Bécsben ne kényszerítsék átszállásra a Budapest felől érkező utasokat, a hazai vasúttársaságnak olyan lépéseket kellett volna megtennie, amelyek aránytalanul hátrányosan érintik a magyarországi belföldi közlekedést.
(Tegnap | Vg)
Brutál árcsökkenést jelentettek be a távhőnél: ez rengeteg magyart érint
Az Energiaügyi Minisztérium októbertől tovább csökkenti az intézmények távhő díjait, a nem lakossági fogyasztók költségeit újból lefelezi a tárca.
(Tegnap | PénzCentrum)
© Copyright Ozeki Systmes Kft